Első alkalommal Múzeumok Éjszakája a Molnár István Múzeumban

Szent Iván éjjelén, június 24-én, szerdán fények lobbantak fel a múzeum udvarán.
Tájházainkban, a kecseti és tarcsafalvi székelyházakban, lámpások égtek, igazi száz esztendő előtti hangulatot varázsolva és látogatók sokaságát csalogatva a belépésre.
Az udvar mélyén gondosan felvigyázott, kis tűz lobogott, várva a táncot és a hagyományos Szent Iván-éji tűzugrást, amely a merészkedvű tűzugróknak a néphit szerint egészséget és szerencsét hoz a jövőben.
Kissé távolabb, üstben rotyogó őzpörkölt és halomba szeletelt házikenyér várta a délutáni és esti, változatos programokban megfáradt múzeumlátogatókat.

De ne szaladjunk a végére, kezdjük a legelején!

Ezen a napon, múzeumunkban az előzetes tervek szerint zajlottak az események. Délelőtt 10 órakor nyitottuk meg a kaput, a belépés ingyenes volt. Hamarosan érkeztek első vendégeink. Kisgyermekes anyukák, családok jöttek megnézni kiállításainkat, sétálni az erre az alkalomra különlegesen berendezett udvarra. Az időjárás is kedvező volt, ragyogó napsütésben takinthették meg a felállított jurtát, amelyben Kakucsi Attila készségesen és hozzáértően tartott ismertetőt a számos érdeklődőnek elődeink életmódjáról. A jurtánál a fényképezkedni vágyók fotót készíthettek. A berendezett múzeumi kávéház halk zene mellett üzemelt, kellemes árnyékban üdítőzhetett kicsi és nagy. Önkéntes segítőink, Osváth Rezső és Vári István a tájházakban idegenvezetést tartottak a betérőknek. Az udvaron való tájékozódást erre az alkalomra elhelyezett színes térképek is segítették.
Délután 3 órakor megnyitottuk a néprajzi raktárainkat, és aki kíváncsi volt, felügyelet mellett betekintést nyerhetett abba a hatalmas textíl-, kerámia- és bútorgyűjteménybe, amely a múzeum létrejöttének kezdeteitől napjainkig halmozódott fel, ám a látogatók előtt a kiállítási felületeink szűkössége miatt máskor nem láthatóak.
4 órától főként iskolások jöttek, hiszen a meghirdetett műhelyprogramok, a kialakított régészeti-ásatási terület és a néprajz-műhelyszámos újdonsült kis régészt és néprajzost vonzott. A sikeresen kutatók megtarthatták a kiásott leleteket, gyöngyszemeket, üveggolyókat, egyéb apróbb tárgyakat. A „néprajzosok”, miután megnézték a székelyház berendezését, lerajzolták és kifestették a kiválasztott tárgyat. A sikeresen kutatók és rajzolók elismerő okleveleket is kaptak.
Örömünkre ez egy nagyon jól sikerült program volt, a gyerekek lázasan vetették bele magukat az eseményekbe, de a szülők is szurkoltak nekik.
Este 6 órától bemutatásra került az APÁINK ARCA című, Nagy Béla székelykeresztúri fényképész hagyatékából válogatott fotóalbum. A könyvbemutatón legalább százötvenen voltak jelen, főleg a mindenkori hagyományos múzeumi programok fogékonyabb résztvevői. Az ismertetőt vetítés követte, „végiglapoztuk” a teljes albumot, végezetül sorsolásra került egy Nagy Béla fotó-album.
Az esti, szabadtéri filmvetítést egy nyárizápor megzavarta, így az előzetes terv ezen a ponton változott, erre a programpontra tehát az emeleti kiállítóteremben került sor. Némi kárpótlást jelentett az égen megjelenő két szivárvány és a sötétedő égboltra visszasütő napsugár. A székelyderzsi templomról és a szalonnás bástyákról készített film igencsak étvágykeltő képeit nézve, jól esett a közönségnek a körbekínált szalonnás-hagymás falat, a hatalmas fatányérokon sorakozó „katonák”.
Este 10 óra tájban már közlekedni is nehezen lehett az udvaron a tömegtől. Idősebbek és fiatalok, gyerekek sétáltak, nézelődtek a kivilágított udvaron, szakszerű vezetés mellett folyamatosan látogatták a tájházakat és a jurtát. Sokan, keresztúriak, főként a középkorúak szégyenkezve vallották be, még nem is voltak a múzeum udvarán, és ámultak, milyen csodálatos, kellemes udvar ez, a város szívében egy zöld sziget. Célunk épp ez volt: jöjjenek be ilyen emberek, minél többen, lássanak, ismerjék meg a múzeumot, érezzék, hogy ez a kincs mindannyiunké, időnként érdemes ide betérni.
Az esti közös vacsorát követően, furulyaszó mellett jártunk körtáncot, majd miután néprajzos kolléganőnk ismertette a Szent Iván-éji „tűzugrás” néprajzi hátterét, beindult az ugrálás.  Kik párosával, kéz a kézben, ki egymagában, ki alacsonyabban, míg más magasra szökellve ugrotta át a tüzet, mindaddig, amíg a tűzből csak pislákoló parázs lett, mintegy jelezve: szép lassan véget ért egy rendhagyóan gazdag, eseménydús nap, és a múzeum éjjel 2-kor bezár.
Az első lépéseket megtettük, úgy érezzük, jól sikerült ez a kezdeményezés. Tanultunk, tapasztaltunk belőle. Jövőre, amikor a második Múzeumok Éjszakáját rendezzük meg, lesznek már szervezési ismereteink.

Kedves múzeumlátogató barátaink!
Ne csüggedjenek! Nem kell egy évet várniuk arra, hogy ismét betérhessenek hozzánk.
Mivel egy évben ilyen csak egyszer van, nem csak Múzeumok Éjszakáját tartunk! Igyekszünk minél változatosabb programokat és rendezvényeket ajánlani. Olyan programokat, amelyekben minden korosztály, régi és új múzeumlátogatók, múzeumbarátok egyre bővülő köre megtalálja a kedvére való kellemes időtöltés lehetőségét.
Sándor-Zsigmon Ibolya, muzeológus