Kik is voltak a gótok? Germán törzs volt, amely egy régi monda szerint Germánia északkeleti részére (a mai Lengyelország északi része) Kr.u.1. században érkezik meg a Skandináv félszigetről. A Kr.u. 2. századra érkeznek meg a Fekete-tenger északi partvidékére, ahol a környező barbár népeket sorra legyőzik és uralmuk alá hajtják, megkezdve ugyanakkor támadásaikat a Római Birodalom ellen is. Birodalmuk a Kr. u. 4. századra már a Tiszától a Donig, a Fekete-tengertől a Balti-tengerig terjedt. A Kr. u. 3. századra a gótok két nagy tömbre oszlottak: nyugati gótokra (másképpen: thervingek, azaz erdőlakók, vagy vizigótok), illetve keleti gótokra (greuthungok, azaz síkságlakók, vagy osztrogótok). A vizigótok Erdély területét a Kr. u. 3. század végén szállják meg és megközelítőleg egy évszázadon keresztül élnek itt.

A régészettudományban a gótok hátrahagyott régészeti emlékeit az ún. Marosszentanna- Černjachov kultúrába sorolja be, amely nevét két azonos nevű népvándorlás kori temetőről kapta.

1971 április 11-én, a rugonfalvi református templom javítási munkálatai alatt, mészgödör ásása közben Marosszentana-Černjachov típusú sír került elő. Amire az akkori lelkész, Simon Álmos, felfigyelt a leletre, az elhunyt csontjait és a melléje elhelyezett gazdag sírmellékletet a munkások jórészt kidobálták. A lelkész rögtön értesítette a székelykeresztúri múzeumot, ami után Molnár István múzeumigazgató, április 20.-án a helyszínen leletmentő ásatást végzett. A helyszínen sikerült a sír bolygatatlan részét dokumentálni, a kidobott földből még néhány gyöngyöt és kerámiatöredéket begyűjteni, illetve a munkások és a lelkész elbeszélése alapján néhány kiegészítést tenni a sír rítusát illetőleg.

Még ebben az évben, augusztus 11–15. között, a székelykeresztúri múzeum a sepsiszentgyörgyi múzeummal közösen a lelőhelyet három kutatóárokkal és a rájuk nyitott kisebb kazettákkal vizsgálta át, amelynek során egy újabb Marosszentanna-Černjachov típusú sír került elő. A temetőhöz köthető régészeti anyag került elő a cinterem területéről is.

2007-ben, a templomot körülvevő cinteremfal keleti bejáratánál végeztetett el felújító munkálatokat Farkas Ferenc lelkész, amelynek során régészeti felügyeletet biztosítottunk. A korábbi ásatások felszínrajzára támaszkodva az akkor meg nem kutatott területre, a papilak udvarát körülvevő kerítés mellett (az országút felől), illetve a keskeny kocsibejáró vonalára, jelöltünk ki egy szelvényt és egy kutatóárkot.

Az ásatás alkalmával egy harmadik, a korábban feltárt sírokkal azonos korú sír került napvilágra.

Az 1971-ben és 2007-ben feltárt három Marosszentanna-Černjachov típusú sír egy temető és hozzátartozó település valamikori létét feltételezi. Közel a Nyíkóhoz, annak ártere feletti alacsony teraszon lévő koranépvándorláskori temető nagyrészét elpusztította a területén felépített román kori templom és a körülötte létrehozott cinterem. A megsemmisülés teljessé vált a papilak, az északi oldalról szomszédos magánépület, majd a közvetlen közelben elhaladó Nyikó-menti műút megépítésével. Ami a temető régészeti kutatását illeti: a papilak, a cinterem keleti fala és a műút közti megközelítőleg 300 m²-es udvar bolygatatlan felületét a két ásatás során nagyrészt sikerült feltárni. A 2007-es régészeti felügyelet során azonban néhány kellemetlen ténnyel kellett szembesülnünk: az 1971-ben húzott kutatóárkok sem irányban, sem méretekben nem egyeznek az ásatási jelentésben leközöltekkel. Bár a korábbi kutatás egy sor hiányossága teszi bizonytalanná a korábban feltárt 1 és 2 sz. sírok pontos elhelyezkedését a 2007-ben feltárt 3 sz. viszonyítva, kutatási felületünkben több helyen is sikerült megfigyelnünk a korábbi kutatóárkok, kazetták foltját, így viszonylag pontos összesítet felszínrajzát tudtuk elkészíteni a két ásatásnak.