Székelykeresztúr város Erdélyben, az egykori Udvarhely vármegye délnyugati részén, A Nagyküküllő völgyében fekszik, a Gagy patak és a Fehérnyikó beömlése között, 390-395 méterrel a tengerszint felett. Itt halad át a Héjjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvasút és a DJ 122 jelzésű megyei aszfaltozott út. Területe 5000 hektár, lakóinak száma 10.600 fő.

Földművelésre igen alkalmas, napsütésben gazdag, a széles folyóvölgy alkalmassá tette már az őskori ember itteni megtelepedését.

A város és környéke mintegy 7000 éve lakott, a régészeti kutatások számos ősi kultúra emlékét hozták a felszínre, eleik feltehetőleg a XI. században jelentek meg a vidéken. A település első írásos említése1332-ből származik Sancta Crux, azaz Szent Kereszt néven, a magyar megnevezést később Kereszt Úr néven emlegetik, a Szent Kereszt megszemélyesítése miatt. A város fölé magasodó Jézuskiáltó hegyen az első világháború 144 keresztúri áldozatának emlékére keresztet állítottak. Katolikus egyházi jegyzőkönyvből ismeretes, hogy 1829-ben kérték a Jézuskiáltó hegyén a „régen volt fakereszt visszaállítását”. A hegy kereszttel való megjelölése tehát legalább 200 éves, de ennél minden bizonnyal sokkal régebbi.
AA települést a szitakészítők nagy számának köszönhetően nevezték általánosan Szitáskeresztúrnak is, a XIX. század második felétől lett a hivatalos neve Székelykeresztúr, miután hozzácsatolták a vele egybenőtt Timafalvát, Keresztúrfalvát, később Fiatfalvát, utóbb pedig Betfalvát is. A „székely” előnevet elsőként azonban már 1548-ban használták. Ezt a jelzőt azért kapta, mert összesen 42 település viseli a Szent-Kereszt (Keresztúr) nevét a történelmi Magyarországon.

1495-ben már mezővárosként emlegetik (oppidum), és ekkor már az önálló Keresztúr-szék, később pedig a Keresztúr fiúszék központja. 1559-ben Izabella királynő adott kiváltságlevelet a városnak, amelyet az erdélyi fejedelmek sorra megerősítettek. 1590-től vásártartási joggal rendelkezett, és mindezek a kedvezmények lehetővé tették a további fejlődést a városiasodás útján. A reformáció szellemisége kedvező fogadtatásra talált, 1548 után a lakosság áttért az Erdélyben alapított unitárius vallásra, s nemsokára Bora András iskolamester középfokú iskola szervezésébe fogott. A középfokú tanoda létrehozására azonban csak 1793-ban nyílt lehetőség, ez azóta is működik, és egykori gondnokának és jótevőjének, Orbán Balázsnak a nevét viseli. A református közösség a XVII. század második felétől erősödik meg, 1631-től már működik iskolájuk, nemsokára a templomukat is felépítik a város központjában. A katolikusok 1767-ben kapták vissza az 1458-ban épített gótikus templomukat, amely ma a település legnevezetesebb műemléke. 1849. július 30-án érkezett a városba Petőfi Sándor, s utolsó éjszakáját a Gyárfás-kúriában töltötte. A körtefa, a legendás sír és három szobor őrzi emlékét. Székelykeresztúr gazdasági életében az elsődleges szerep a mezőgazdasági termelésnek és az állattartásnak jutott, a házi- és kézműipar főleg a helyi piacra termelt. Első üzeme, a lengyár 1901-ben épült. Fontos szerepet játszott a város szellemi életében az 1871-ben alapított tanítóképző (1955-ben megszűnt) és az 1946-ban alapított városi múzeum. Székelykeresztúr természetes gyógyforrása a közeli Sóskúton található, ma is sokan látogatják, főleg a reumás megbetegedésben szenvedők keresik fel.

A három települést, Keresztúr várost, Keresztúrfalvát és Timafalvát a 19. század során többször is egyesítették, majd szétválasztották, míg végül 1883-ban véglegesen és hivatalosan egyesítették Székelykeresztúr városnagyközség megnevezés alatt.
Később hozzácsatolták Fiatfalvát, utóbb pedig Betfalvát is.

Fiatfalván található a középkori eredetű Ugron kastély, amelyet fejedelmek adományaként különböző nemesi családok birtokoltak. Ugyancsak Fiatfalván évszázadok óta egy közös temploma van a református és unitárius gyülekezetnek.

A Tatárjárás előtt már kő és téglatemploma volt helységünknek. Az 1458-ban épített gótikus templom városunk legnevezetesebb műemléke.

Városunk több kiváltságlevelet  kapott, az elsőt 1559-ben Izabella királynőtől, amelyet az erdélyi fejedelmek, Báthory István, Báthory Zsigmond, Brandenburgi Katalin (1629), I. Rákóczi György (1632). sorra megerősítettek. Az utolsót V. Ferenc Ferdinánd 1844-ben "Szitáskeresztúr"-nak állította ki.
1590-től vásártartási joggal rendelkezett.

Jelentős esemény az 1793-ban alapított Unitárius gimnázium és az azt megelőző unitárius templomépítés. A gimnázium történetének több mint 210 esztendeje alatt Erdély szellemi életének legkiemelkedőbb egyéniségei fordultak meg e falak között diákként, tanárként.
Báró Eötvös József oktatási és kultuszminiszter 1869-es székelyföldi látogatásának köszönhetően 1870-ben városunkban helyezték el a Székelyföldnek szánt egyetlen tanítóképző intézetet. 1911-ben új hajlékot építettek számára. A régi képzőben 1945-ig Polgári Leányiskola működött, 1956-tól néptanács volt, ma pedig felújítva a Városháza szerepét tölti be.

Az tanítóképző ebben az új épületben működött 1911-től 1955-ig, akkor felszámolták, közben a magyar tanítóképzést 1925-ben megszüntették. 1955 után itt hozták létre Románia legnagyobb gyermekotthonát, árvaházát. 1989 után az elavult gyermeknevelő intézetet fokozatosan felszámolták, kisebb családi otthonokba helyezve el az elhagyott gyermekeket.
Az épületben ma a Zeyk Domokos nevét viselő iskolaközpont kap helyet.

1849. július 30-án érkezett a városba  Bem seregével Petőfi Sándor, s utolsó estéjét a Gyárfás-kúriában töltötte. Az itt elfogyasztott vacsora kapcsán lett híres a körtefa, amely alatt éjfélig nótázgatott Petőfi és az őt, valamint Zeyk Domokos 48-as hőst vendégül látó társaság. A köztudatban e fa Petőfi-körtefája néven él mind a mai napig. Törzse eredeti helyén ma is látható.

Nagy költőnknek Keresztúron sírja is van, az 1902-ben felállított legendai sír, bizonyítottan nem a Petőfié, de a kegyelet gyertyái minden évben kigyúlnak rajta, és számosan felkeresik évente.

2005. március 15-e óta emlékszoba is várja a látogatókat. Ezen kívül egy általános iskola, utcanév, és néhány szobor is őrzi emlékét.

1946-ban alapították az unitárius gimnázium gyűjteményeiből kinövő városi múzeumot, amely 1997 óta dr. Molnár István múzeum-alapító igazgató nevét viseli. Értékes néprajzi, várostörténeti, régészeti, természetrajzi és képzőművészeti gyűjteményeivel egyike a legjelentősebb székelyföldi múzeumoknak. Szabadtéri néprajzi részlege, a kecseti székelyház, székelykapuk, a népi-ipari szerkezetek gyűjteménye, valamint a teljes Nyikó-menti székely porta számtalan látogatót vonzanak.

A gazdasági élet fellendülését segítette az 1888. március 15-én  átadott Héjasfalva-Székelyudvarhely székely szárnyvasút. A köznyelvben ma is  „Székely gőzös”-ként emlegetik.

Keresztúr mezőváros, a látszólagos polgárosodás és városiasodás mellett is sokáig megőrizte agrárjellegét, ipari tevékenységét a 20. század közepéig a kézmű- és kisipar jelentette.
Ezek közül is helység névadó ipara, a szitásság, a szitaszövés az, ami a legtöbb családot foglalkoztatott.
Az asszonyok lószőrből szőtték a szitafeneket, a férfiak pedig kifaragták a kérget, s arra felkészítették a szitaszövetet. Az árut a tavaszi vásárokon helyben értékesítették, de szekerekkel egész Erdély piacaira is elszállították. A szitának e széleskörű forgalmazása révén vált Erdély-szerte ismertté a keresztúri szita, s kapta Keresztúr a „szitás” jelzőt.
A keresztúri szőrszita a 20. század közepéig készült, utolsó mestereivel együtt kihalt, a városhoz ragasztott nevet sem használjuk.

Székelykeresztúr természetes gyógyforrása a közeli Sóskúton található, a város és környék kedvenc kirándulóhelye. Ma is sokan látogatják, főleg a reumás megbetegedésben szenvedők keresik fel.