2008 őszén Fiatfalváról kerámiatöredékeket hoztak be a székelykeresztúri Molnár István Múzeumba. A leletek a falutól keletre, attól kb. 1,5 kilométerre, a helyiek által Nagyerdő földjének nevezett helyről kerültek elő gyümölcsfa számára ásott ültető gödörből.  Az illető hely régészeti lelőhelyként már régóta ismert, mivel  itt 1962-től 1964-ig, három éven keresztül folytatott nagyméretű ásatást a sepsiszentgyörgyi múzeum. Akkor 41, Kr.u. 7-8 századira keltezett, szláv lakóház maradványait tártak fel.

Megvizsgálva a kerámiát, kiderült, hogy Kr.u. 4. századra keltezhetőek és a barbár germánok hagyatéka. A lelőhelyet több alkalommal is felkerestük, de csak az idén, júniusban tudtunk nekikezdeni a leletmentésnek, amely több, mint egy hónapot tartott.

A feltárás során izgalmas leletre bukkantunk: egy leégett, kora népvándorláskori  lakóház maradványait. A lelet több szempontból is fontos: Székelykeresztúr térségében több, mint három évtizede nem tártak fel hasonló korú házat, ugyanakkor régészeti „kincsesbányának” számít egy olyan objektum, amely leégett és az építmény maga alá temette a benne levő tárgyakat. A leletmentés során örömmel tapasztaltuk, hogy magasan, közel a jelenlegi járószinthez megtaláltuk a Kr.u. 4. századi járószintet, a tűzhely pedig ugyanúgy állt, ahogyan 1600 évvel ezelőtt a ház teteje ráomlott.

A lakóházat, miután leégett, lakói nem takarították ki, s későbbiekben, miután az évszázadok alatt lassan a föld alá került, nagyobb részét sem bolygatták szántással, építkezésekkel.
A körülbelül 5,2X5 méteres, megközelítőlegesen négyzet alakú, É-D tájolású lakóházat 30-50 cm mélyre ásták a földbe. A korszak feltárt földbemélyített építményeihez képest nagyméretűnek számító ház déli felében találtuk meg az U alakú, kőből épített tűzhelyet, míg délkeleti oldalán a bejáratot.

A ház padlóját vastagon fedte a agyaggal tapasztott, vesszőfonatos felmenő falak és a tetőszerkezet leégett szenes, paticsos omladéka. Az építmény nyugati felében, az omladék között, három, nagyméretű összeroskadt tárolóedényt találtunk. A félméteresnél is nagyobb, korongolt edények szürke és piros színűek, bekarcolt hullámvonalakkal díszítettek. Az egyik rendhagyó módon három füllel ellátott.
A  ház északkeleti és délkeleti felét nem sikerült dokumentálnunk, mivel az előbbi részt újkori árok bolygatta meg, míg az utóbbi fölött jelenleg egy kerítés áll, amelyre nem nagyobbíthattuk meg a kutatószelvényünket.   
A házat nyugat-kelet irányban cölöpnyomok tagolják, valószínűnek tartjuk, hogy egy nyeregtetőt tartottak. Mélységük alapján komoly tetőszerkezet nehezedhetett rájuk.

Az omladék között számos edény töredékét találtuk meg, néhány esetben, ugyanazon edény különböző darabjait egymástól távol tártuk fel. Úgy gondoljuk, hogy ezek az agyagedények polcon  állhattak, s amikor az égő épület összeomlott, a padlóra zuhanva apró darabokra törtek és nagy felületen szóródtak szét töredékeik. Különleges darab egy korongolt, szürke színű bikónikus mélytál, amelyet hal ábrájával díszítettek.

Néhány edénytöredék a ház égésekor, a nagy hő következtében felholyagosodott és elcsavarodott.   

A nagy mennyiségben kikerülő edénytöredékek mellett két, ajtóhoz vagy ládához tartozó sarokvas darabját és egy azonosíthatatlan fémtárgyat találtunk.

A lelőhely feltárását nemrég fejeztük be, jelenleg a belőle kikerülő leletanyag restaurálása folyik.
Fontos megjegyeznünk, hogy a vizigótok által vezetett barbár törzsszövetség egyik települését a székelyudvarhelyi és a székelykeresztúri múzeum közösen tárta fel a tavaly nyáron Székelyudvarhely határában.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy az elmúlt két évben, a Székelyudvarhelyen feltárt település és a  Fiatfalván napvilágra került lakóház a legjelentősebb feltárások a koranépvándorlás kor erdélyi kutatásában.  

Körösfői Zsolt